Volt egyszer egy ember, akinek szakálla ugyan nem volt kender, és még csak nem is dohányzott, de gyerekeknek előadást tartani, azt bizony tudott! Usztics Mátyás igazgatásával a magyar Nemzeti Kamara Színház művészei: Herman Gréta, Mettler S. Emese és Pelsőczy László, mindjárt a 2010-2011-es tanév szeptemberi megkezdése után, régi barátként tért vissza a moldvai csángómagyarokhoz. Ahol éjszakára szállást kaptak, ott családtagként üdvözlik, azonnal babalátógatóba viszik és vége hossza nincs a mesélésnek, mi minden történt a tavasz óta, mikor utoljára volt itt a csapat. 

A színház tagjai pedig a lélekből áradó mesélő gondolatokra, tiszta szívből fakadó, mesés összeállítást mutattak be hat faluban (Csík falu, Gajdár, Kostelek, Lábnyik, Lészped, Pusztina), öt nap alatt, több, mint hatszáz gyereknek. A kimondottan moldvai csángó gyerekeknek összeállított előadásban a művészek igyekeztek a helyiek számára ismerős szókincs használatára törekedni, nem kevés sikerrel! Ezzel társuló profizmusuk, a jelmezek eredetisége és a fantasztikus díszlet pedig olyan érthetővé tette az előadást, hogy nem maradt gyerek, aki nem nevetett volna önfeledten a török császár darazsakkal tele bugyogóján. Minden előadás élmény volt, kölcsönösen gyerekeknek és művészeknek egyaránt. M

ég meg sem érkezett a csapat, enyhe bákói irányváltással már robogtunk Lábnyikba, ahol már gyűlt az apróság csodát látni. A faluban nem volt villany, a nagyobbak egyházi felkészítőre kellett volna menjenek, azért tördelték a kezeiket, Pető Szabina tanítónéni a késés miatt, tanítóbácsi a korai sötétedés kapcsán aggódott. De az előadást nem fújta le senki, Zsombori Zoli tanítóbácsi áramfejlesztőt hozott, a művészek készültek, Kovács Attila, a színház mindenese a díszletet rakta gyorsan össze, jómagam a papbácsitól kértem el a gyerekeket, újabb időpontot egyeztetve az egyházi programjukra.

Második nap délelőtt még a nap is kacagott, így a gajdári tanítónénik házának hátsó udvarát percek alatt átalakítottuk, hogy a gyereksereg elférjen. Az enyhén lejtő udvarka, az udvar fenekében elhelyezett díszlet, az ég ragyogására mosollyal és jókedvvel válaszoló művészek, na meg a tanítónénik (Konát Eszter és Mihály Szende) tiszta szívből kacagó tanítványai idilli előadást eredményeztek. Hogy az éppen arra járó felnőttek sokasága a kapu feletti „páholyból” csodálta és nevette a meséket az csak megerősítette az előadás vonzerejét. Kosteleken állt a „bál”, csűr-avatóra készült a helyi pedagógus-gárda, ám Ferencz Bandi és Imre Éve nem utasította el a színház előadását, hogy nekik most volna éppen elég dolguk, hanem megtették a szükséges előkészületeket és intézkedéseket, a kosteleki tanítványok nagy örömére.Volt alkalom amikor egy nap alatt két előadást tartott a színház, délelőtt Csík faluban, délután Pusztinán örvendeztették meg a magyarul tanuló apró népet. Mielőtt elköszöntek, hogy hazainduljanak, utolsó nap délelőtt, Lészpeden tartottak egy előadást, ahol kitárultak a helyi tehetősebb emberek kapui, így nem kellett a falun hosszában kígyózó, éneklő és hívogtató gyerekeket, a falu határán kívül eső rácsilai művelődési házba elvinni, hanem a minden lészpedi számára ismerős Euro Dance tulajdonosai, Kádár Romeó és Lucian, adtak helyet az előadásnak. Így azok az anyukák, akiknek a csemetéje elfeledte otthon megmondani, hogy pénteken későbben ér haza az iskolából, mert előadásra megy, nem kellett a falun kétségbeesetten átrohanjanak, gyereküket keresve, hanem meghallották a hírt a járókelőktől, merre találja meg a gyerekeket.

A román kolléganők elengedték tanítványaimat, Kertész Daniella érkezett Bákóból (mindenki nagy örömére!), és az iskola alapembere, Farkas Kati néni, segítettek a rengeteg gyereket rendben és sorban felvezetni az előadás helyszínére. Útközben lészpedi népdalokat énekeltek, a lakodalmas menetben ismerős hívogtatóktól zengett az utca. Édesanyák várták kapuban a gyerekeiket, elvették az iskolástáskát, közben mutogatták, melyik az ő gyerekük és hogy írjam be a magyar órára ebben az esztendőben is. Az előadás nyitott volt azok számára is, akik eddig nem jártak a magyar órákra. Kisebb számban ők is eljöttek osztálytársaikkal mesét látni.

És ha csak annyit sikerült elérni, hogy ezek a gyermeklelkek ezentúl tolerálni, netán tisztelni tudják azokat a kollégáikat, akik magyarul is tanulnak, már akkor is megérte eljönni a Magyar Nemzeti Kamara Színháznak ide Moldvába.Isten áldjon kedves barátaim, szeretettel várunk vissza tavasszal!

Márton Attila, lészpedi tanító bácsi

2010. 10. 19

Forrás:http://www.rmpsz.ro/dev/web2/index.php/leszped/102-egyszer-volt-hol-nem-volt

 

Közérdekű

Sok szeretettel köszöntjük a Nemzeti Kamara Színház új weboldalán. Itt megtalálhat minden fontos információt Rólunk, társulatunkról és előadásainkról.

Könyvek