Két előadással is megörvendeztette az aradi gyermekeket az Usztics Mátyás vezette budapesti Nemzeti Kamara Színház három művésze. Móricz, Csokonai, Vörösmarty, Weöres Sándor verseivel, dalokkal, találós kérdésekkel, kiszámolókkal, nyelvtörő mondókákkal lépett fel Pelsőczy László és Boros Anna és Juhász Adrienn. Usztics Mátyás, a következőket nyilatkozta a színház céljairól: "A Nemzeti Kamara Színházat azért alakítottam, mert a kisebbségben élő területek magyarságát szeretnénk kulturális munícióval ellátni. A szellemi gyarmatosítás, úgy tűnik, megállíthatatlan. Sajnos ez az agyelszívás és ízlésrombolás elsősorban Magyarországról érkezik. 

Az elmondhatatlanul alacsony színvonalú, rendkívül káros kereskedelmi adások igen veszélyesek ebben a pillanatban, mert éppen a magyarságtudattól próbálják megfosztani az otthoni és a határon túli országrészekben élő magyarságot. A magyar érzésvilágtól, értékképviselettől, ha lehet egyáltalán erről beszélni, eltávolodott műsorok áradatát megállítani pillanatnyilag nem lehet, de védekezni ellene úgy lehet, hogy az igazit mutassuk fel. A mi színházunk erre törekszik." Egy hosszú partiumi turnét tervez a budapesti Nemzeti Kamara Színház Szatmárnémetitől Aradig, amelynek során a kisebb településeket is felkeresnék. /(Puskel): Budapesti Nemzeti Kamara Színház. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 3./

 

2002. december 3.

Forrás: http://udvardy.adatbank.transindex.ro/index.php?action=nevmutato&nevmutato=Usztics%20M%C3%A1ty%C3%A1s

 

Közérdekű

Sok szeretettel köszöntjük a Nemzeti Kamara Színház új weboldalán. Itt megtalálhat minden fontos információt Rólunk, társulatunkról és előadásainkról.

Könyvek