A tavaly megalakult Nemzeti Kamaraszínház igazgatója, Usztics Mátyás, az ismert magyarországi színész egy vajdasági turnéval kapcsolatos tervek körvonalazása céljából kereste fel minap Szabadkán a VMSZ elnökét, a szerbiai kormány alelnökét. Mivel Kasza Józsefet pont a tehetséggondozó gimnáziumban várták, vendége is felkereste az új magyar intézményt, s itt találkozott a sajtó képviselőivel is. A nemzeti színjátszást zászlajára tűző színház kizárólag magyar szerzők műveit játsza -- ami más színházakra nem jellemző. 

S Usztics Mátyás szerint szintén egyedüliek az anyaországi színházak között azzal a vállalásukkal, hogy a Kárpát-medence régióiban szórványban és egy tömbben élő magyarsághoz is rendszeresen el kívánják vinni produkcióikat. Egyébként a társulat 80 százalékát is határon túli színészek alkotják. December 15-e és 22-e között vendégszerepelnek majd nálunk, elsősorban az észak-bácskai községeket keresik fel. A televíziós produkciókat gyakran jobb nem is minősíteni, fejtette ki véleméyét Usztics Mátyás. Hiányoznak a nagy magyar regényekből készült feldolgozások, a ma emberéről szóló televíziós sorzatok, mert a magyar szappanoperák még nem tekinthetők annak. A gyerekek a legveszélyeztetettebbek, mert egy-egy tévés produkcióról nem tudják eldönteni, hogy nekik való-e, ízlésromboló-e. Éppen ezért előadásaikban nagy figyelmet szentelnek a gyerekeknek.

A nagycsoportos óvodásoknak egy olyan előadást hoznak, amelyben a gyerekek felkészültségére, szókincsére is szükség van. A felső tagozatos általános iskolásoknak és a középiskolásoknak Egy estém otthon címmel irodalmi összeállítást mutatnak be. Lázár Ervin Négyszögletű kerek erdő című előadása teljes értékű felnőtt előadás, filozófiai mondanivalója hibátlan. A színház felnőtt előadásai közül említést érdemel a Ki kérdezett? című irodalmi összeállítás Karinthy, Márai, Hamvas Béla írásaiból. Készül Kihelyezett tárgyalás címmel egy 56-os műsor is. Usztics Mátyás az operettet, mint tipikusan magyar műfajt is fontosnak tartja, mert aki például megnézi a Csárdáskirálynőt, az utána remélhetőleg kedvet kap és legközelebb elmegy más előadásra is. Usztics Mátyás reméli, hogy nem egyetlen turnéról lesz szó, hanem tartósabb kapcsolat is kialakul majd, s akár valamiféle bérletrendszert is meghirdethetnének.

De még minden alakulóban van. Számos más ötletet is felvetett a vendég, például azt, hogy kárpát-medencei jellegű Kosztolányi Dezső versmondó fesztivált lehetne szervezni, s a felvidéki, erdélyi... döntők legjobbjai végül Szabadkán mérettetnének meg, a magyar költőóriás szülővárosában. Kérdésünkre, hogy a Nemzeti Kamaraszínház felveszi-e a kapcsolatot például a délvidéki magyar társulatatokkal, hogy biztosítani tudná-e ezek budapesti vendégszereplését, Usztics azt válaszolta, egyelőre nincs olyan befogadóképességű játékterük, amely erre alkalmas lenne, hisz egyelőre az újpesti főplébánia vendégszeretetét élvezik. Kasza József hozzáfűzte, még csak az elsődleges beszélgetések folynak, sok minden nem körvonalazódott, ám ő azt szeretné, ha a kamaraszínház rendezvényeivel hozzájárulna művelődési életünk felpezsdítéséhez, a legfiatalabbakat is testközelbe hozná a magyar kultúrával -- például a dél-bánáti településeken is --, de ebben az esetben szükség lesz az önkormányzatok anyagi támogatására is.

Forrás: http://archiv.magyarszo.com/arhiva/031106/muvelodes.htm

2003. november 6.

Közérdekű

Sok szeretettel köszöntjük a Nemzeti Kamara Színház új weboldalán. Itt megtalálhat minden fontos információt Rólunk, társulatunkról és előadásainkról.

Könyvek