Múlt pénteken este drámát láttunk. Kettőt, önállót, olyant, amilyent akár mi is megélhetünk életünk során, főleg ha időnként rátévedünk egy-egy bozótos ösvényre az Élet országútján. S ez az, ami időtől-kortól nem függ, hiszen – büszkeségem – 12 éves fiam is értette, érezte a lényeget. Azt, hogy a dráma sokszor nem is két ember között, de önmagunkban, önmagunkon belül feszül.

Thész János darabja – az első egyfelvonásos – a Nemzeti Kamara Színház máig hűségesen még talpon álló hét művészembere közül három: két nő (feleség: Topolcsányi Laura lány: Meggyes Krisztina és egy férfi: (Pelsőczy László) alkotta emberi, drámai, de talán mondhatni: szerelmi háromszög sarokpontjainak lüktetése, lökődése, simulása. Ez a háromszög a „harmadik”, a lány megjelenésével feszül ki a huszonévek óta együtt, egymás mellett élő házaspár egyenes szakaszából, mely már hosszú évek óta két, egymással szembemutató nyílként mered egymásra.

Egy, a külvilág által elismert drámaíró belső világa, pózos magabiztosságának merev máza felrepedezésének vagyunk tanúi. Ami ezt katalizálja, az a fiatal, vonzó külsejű, érzékeny és bölcs lelkű fiatal lány imponálóan magabiztos, természetes fellépése.

A férfi még a közös házastársi repülőút előtt néhány órával is egyik művén dolgozik, szenved, miközben felesége hol körberajongva pincsikutyaként szolgál fel neki kávét, bármit, hogy férjeura szabadon alkothasson. Időnként pedig sürgetőleg szólítja fel férjét, hogy keresse meg a bőrönd kulcsát, hajtogassa be a ruháit. Minderre persze a több évtizede teljesen másként kondicionált drámaíró úr képtelen.

Arra viszont képes, hogy a fiatal lánynak udvaroljon, de úgy, hogy a maga sajátos módján csillogtassa szűkreszabott, avíttas műveltségét. Amit a lány apró fricskákkal rendre felülmúl, hisz ő maga is tisztább, frissebb, őszintébb. Azt hihetnénk, hogy a lány ezidáig vezető útja tiszta, buktatók nélküli egyenes pálya. De ez sem igaz. A periodikusan váltakozó férj-feleség ill. drámaíró-fiatal lány párbeszédek során kibontakozik, hogy a lány múltja korántsem olyan buktatók nélküli diadalmenet, mint az előttünk zajló beszélgetések során hittük volna. Neki is megvan a maga sötét verme, ahonnét önerőből kimászott a napvilágra, s megjárta a maga kálváriáját egészen a lelki feltámadásig.

Ez a felismerés rázza meg alapjaiban a drámaírót, hogy míg ő a hőseivel játszatja el az életet, addig ő maga képtelen a feleségével régóta meglévő felemás, torz viszonyt tisztázni, egyenesbe tenni. S erre egy őhozzá képest feleannyi idős, valamikori tisztelőjének sorsa döbbenti rá! Bemondja feleségének az adu ászt, amit akár 2 évtizeddel ezelőtt is megtehetett volna, mindkettőjük érdekében.

A feleséget játszó – Topolcsányi Laura- alakítása – szerintem – felülmúlhatatlan. A pokol legsötétebb bugyrait megjárt szenvedő lélek összes kínját kiönti férjére, sír, jajveszékel, majd valami titkos zugból erőt gyűjtve visszatámad. Kölcsönös oda-visszatámadások, egymás porig alázásának verbális kísérletei után a kedélyek lecsillapodnak, s újra a régóta bevált, bejáratott hangnemben beszélgetnek az iménti csata szereplői, s készülnek az utazásra.

Mégis, minden hiába? Ennyire fogjai vagyunk a magunk akaratából épített korlátoknak, hogy semmilyen erő nem tud minket kitéríteni a nyilvánvalóan rossz, de már bevált, kitaposott utakról? A kérdés számunkra is nyitott marad. Mi döntünk, nincs mese. Ez a dráma maga az élet. Nem próba, s nem főpróba.

Nem volt erőm-kedvem tapsolni. Csak ültem dermedten, mint vihar után szemlélve a halott, levert ágakat, leveleket, s még mindig bennem zuhogtak a gyilkos erejű szavak, s mindennek vége volt. Vártam, mozduljon már meg valami végre.

S megindult a tapsvihar, ami az embernek szólt, annak, aki megrendezte ezt a döbbenetes játékot, és annak a három embernek, aki mindezt el is játszotta nekünk, hogy itt-ott talán magunkra ismerjünk.

Usztics Mátyás bemutatta színészeit, a szereplőket, s felkérte a szerzőt, Thész Jánost a színpadra. Kedvesek voltak ott fent öten, a mi hőseink voltak akkor. S azok azóta már mindörökké.

Szünet után Váradi Nagy Bella művét, a Holnap kedd van c. darabot láttuk. Usztics Mátyás színiigazgatói bevezetőjéhez híven ismét a lélek szenvedésének, az elfogadottságért való néma sikoltás, a másik élő lélekért való őszinte, mégis tétova (talán az önmagában sem bízó, önmagától, a világtól félő-szorongó) ember  keresésének, tapogatózásának voltunk tanúi.

Számomra alig elmondható, hogy a főhős, a sikeres fiatal költőnő – a Bellát játszóMettler Emese  - a volt kollégiumi szobatársa – Karolát alakítóVeres Veronika - s a két férfi, az idősebb, a költőnő művészetéért rajongó férfi – Matoricz József- , és a fiatal, nyersen őszinte, a csőtörés javítását intéző mérnökember - Lőrinc Levente - között milyen pazar, a való életet tisztán előadó párbeszédek, gesztusok alakultak ki.

A magnetofon ki-bekapcsolása, a hangulatok vibrálása, s végül a főhős, édesanyjával való kihangosított telefonbeszélgetése – magával ragadó volt.

Hogy egy, ill. két alig 40 kg-os nőben hogy fér el ennyi erő, dinamizmus, a katarzist okozó, a szenvedést bemutató képesség? Kérdezhetnénk, ha nem tudnánk, hogy a lélek szabad; önállóan él bennünk, s ha mástól nem, Saint-Exupéry de Antoine-től tudjuk: ez az, ami igazán lényeges.

A főhős verseit a kiútkeresés szándéka jellemzi, az önmaga korlátjai közül való, és a maga alkotta démonok előli menekülés, a megfoghatatlan gyötrelem az elutasítottság rémétől. Annak hamis tudata, hogy csinos, fiatal lány létére nem hiszi el önmagáról, hogy szép-őszinte, tiszta lélek. Már a kollégiumban is  sebként égette a rásütött bélyeg: ő volt a „román lány”. S a nála idősebb barátnőjével egy szobában alakították ki bájos, szinte kislányosan nőies szokásaikat, s így egymást védve, egymásnak hátat vetve – mint a két szkíta harcos - élték az egyetemisták életét a diplomáig. De elszakadtak egymástól, s az évek alatt felgyűlt tapasztalatok sem tették őket bölcsebbé, erősebbé, hisz távol egymástól csak védtelenségüket, lecsupaszított tisztaságukat mutathatták fel a világ felé, amit a világ a maga módján – főleg Karola esetében – jócskán ki is használt.

A két férfi időnkénti megjelenésével válik nyilvánvalóvá, hogy társ nélkül nem megy normálisan az élet, s a finom, de néha-néha nyersebbé váló párbeszédek mutatják: milyen nehéz sebzett lélekkel közeledni a másik ember felé, félve a kudarctól, a visszautasítástól, de mégis-mégis remélve, hogy egyszer, talán csak társra lelek benne...

Elgondolkodtató, gyönyörű játék volt, amit Mettler Emese és színésztársai adtak, ajándékoztak nekünk. Feledhetetlen, mert az érzés, mint a gyermekkori illatok (a friss szénáé, a fahéjas tejbegrízé), a hangok (ahogy a távoli tavon ezernyi béka harsonájától remeg a nyári este) bennünk maradnak, s bennünk rezegnek tovább…

Köszönet illeti Usztics Mátyás igazgató urat, aki elszakíthatatlan szíjként szívósan, a remény talán legkisebb jele nélkül is hitt, s egyben tartotta kis csapatának e csodát hordozó magját, hogy elhozhassák nekünk e csoda kis csíráját: a lélek akaratát. A mindenen túlmutató vágyat a szeretetre, annak elfogadásának és adásának vágyát, akár az önmegsemmisülés árán is.

Köszönet illeti a társulatot, hogy sokszor mostoha körülmények között, szeretteiktől távol próbálták, formálták  a műveket, amíg előadás lett belőle.

Köszönet az ECHO TV-nek, hogy vállalt missziójához híven az év első napján végre egyedüliként vállalta: feltörte az elhallgatás sötét betonfalát Usztics Mátyás körül, hogy kicsillanhasson végre a művészet fénye, ami magyar sorsot magyarul ábrázol!

S köszönet a Klauzál Gábor Művelődési Háznak, vezetésének, s mindazoknak, akik lehetővé tették, elősegítették e „kettős rangadót”, két egyfelvonásos magyar darab ősbemutatóját!

Külön köszönet Váradi Nagy Bellának, megható leveléért, egy szebb-jobb sorsra érdemes hazából, remélve-bízva, de cselekedve is azért, hogy a csoda egyre közelebb jöjjön: határtalanul megfoghassuk egymás kezét. Újra, örökre.

Ami pedig a jövőt illeti: keressük, segítsük, hirdessük a Nemzeti Kamaraszínházat, hogy újra és újra találkozhassunk velük, s egymással egyre többször egy-egy újabb fényes napon!     

 

Nagy Antal  - Csepel

Budapest, 2008. február 02.             

 

Közérdekű

Sok szeretettel köszöntjük a Nemzeti Kamara Színház új weboldalán. Itt megtalálhat minden fontos információt Rólunk, társulatunkról és előadásainkról.

Könyvek